Dehogy rosszak, a 3.0 TDI jó motor. Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Audi A6 3. Ha eddig nem tudtad miért, superbet akkor ezt feltétlen el kell olvasnod! Amikor építkezésbe, vagy felújításba kezd az ember akkor nem is sejti, hogy milyen nagy feladat ez. “Az ember az első házát az ellenségének, a másodikat a barátjának, a harmadikat pedig saját magának építi” Kimagasló hozzáállásunk és több évtizedes szakmai tapasztalatunkkal színvonalas szolgáltatásokat tudunk nyújtani!

Nem hagyta szó nélkül: ez vár Havasi Bertalanra

Sok műanyag, egyáltalán nincs meg az a berepülő pilóta „cockpit”, amit az Audiban megtapasztaltam, tehát nem ölel magába, és nem kápráztat a mindenhonnan felém áramló felső kategóriás anyagokkal, kijelzőkkel, enteriőrrel. Lehetőleg lenyen fekete, maradjon akkora tepsi, mint ahogy már az első generációnál megszoktuk, és kellene egy agresszívebb orrkiképzés, mutatós nappali menetfénnyel. Lentebb kellett adni a fényűzésből, de persze mindenki tudja, hogy a jelenleg is futó Superb semmivel sem szerényebb, mint az egy generációval ezelőtti A8-as Audi. De tény, hogy ami régen a D3-as A8 volt, az mára a Superb lett.

Varga Zoltán autószerelő szerint a harmadik generációs Superb kortársaihoz képest kifejezetten megbízható és jól összerakott típus, arra viszont nagyon kényes az autó, hogy mindig meg kell adni neki időben a karbantartásokat. A váltóval kapcsolatos dolgok miatt természetesen nem úgy, mint egy hasonló évjáratú hibrid Toyota, abban mégis közmegegyezés van, hogy korrekt konstrukcióról van szó. De a lényeg, hogy több helyről informálódva egyértelműen az a következtetés, hogy a Superb harmadik generációja kifejezetten problémamentes autó. A tárcsákon túl a nyomástároló is okozhat még fejfájást a száraz kuplungosoknál, szóval aki ilyen autóban gondolkodik, annak egyszerűen muszáj, hogy fel legyen készülve egy ilyen kiadásra.

Egy ismerősöm épp autót akar vásárolni, és bármilyen autó szóba jöhet bármilyen jó áron, ő rá sem néz mert 2 literes a motor, nem pedig 1.9-es. A külcsín persze más, de méreteivel és formájával tökéletesen hozza az érzést, hogy természetes előfordulási helyén, az autópálya belső sávjában száguld a fontos emberekkel. A név nem mai, már a harmincas években forgalmazott a márka Superbet, ami nevéhez méltón egy igazi nagyméretű luxusautó volt. A külcsín persze más, de méreteivel és formájával tökéletesen hozza az érzést, ahogy természetes előfordulási helyén, az autópálya belső sávjában száguld a fontos emberekkel. A Skoda tavaly novemberben leplezte le az elsőtől az utolsó csavarig teljesen megújult negyedik generációs Superbet, melyből idén tavasszal előbb a kombi, majd pedig a szedán változat is megérkezett Magyarországra.

Pető Péter: És te hol voltál a rendszerváltáskor? És hogyan veszti el a nyelvét, és némul meg a Fidesz?

Legolcsóbban 14,3 millió forintból úszható meg egy új Skoda Superb megvásárlása, mely összeg ellenében egy 150 lóerős lágyhibrid 1.5 TSI Essence vezethető haza. A 265 lovas Superb az abszolút csúcsot jelentő L&K kivitelben alaphangon 20,9 millió forintba kerül. Egy darabig a 193 lóerős 2 literes TDI dízel kivitel jelentette a csúcsot, most azonban már a 265 lóerős 2 literes TSI verzió is elérhető a kínálatban. Amúgy a TC-s becenevem Elvis, a Porsche 911-et tartom a világ legjobb autójának, rajongok a régi shitboxokért és a macskákért, ráadásul van két F Astrám. Hivatalosan formatervező mérnök vagyok, de 2016-ban úgy döntöttem, hogy jó lenne kipróbálni az autós újságírást.

Az alapáron 15 milliméteres ültetetést kapott sportfutóművet, illetve progresszív kormányzást felvonultató újdonság a típus bármely motorjával rendelhető, melyek közül a leggyengébb 150 lóerős, a legerősebb pedig 265 lóerős. A magas alapfelszereltségű és sportos hangvételű Skoda Superb Sportline szedánként és kombiként is hazavezethető. 1000 kilométer feletti kombinált hatótáv, méretes kaszni és kedvező ár.

Kell a nagy hálós rekesz, különben szanaszét hullik a nagy csomagtartóban minden A tizennyolcasnál van nagyobb kerék is, de úgyse szebbek, szóval minek. Ha egy autó fehér színben is látványos, akkor valamit eltaláltak a formával

Igen, a quattrós Audiknak kicsit összetettebb a hátsó futőműve az ugyanolyan elsőkerekesekhez képest, de nehogy már ezen akadjunk fel. Ilyen erős A6ost csakis quattroval szabad venni, sima elsőkerékhajtással nagyon gagyi az egész. De a motorok nem rosszak alapból.